Kezdőlap Blog Top 10 sportpillanat 2021-ből

Top 10 sportpillanat 2021-ből

16743
0

Közel egy éve már összeállítottunk egy tízes listát 2020 legemlékezetesebb sportpillanataiból, idén pedig folytatjuk ezt a sorozatot. Voltak kiemelkedő egyéni-és csapatteljesítmények, emlékezetes gólok, taktikai forradalom, akadtak meglepetések, és bepótolták a 2020-ról a COVID miatt elmaradt Európa-bajnokságot is. Lássuk hát a listát!

10. Messi és Ronaldo is klubot váltott ugyanazon a nyáron

Korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt, de idén megtörtént: a két klasszis szinte egyszerre váltott klubot. Cristiano Ronaldo a Juventust hagyta el, hogy visszatérhessen Manchesterbe, a kezdeti hírekkel ellentétben a City helyett korábbi klubjához, a United-hez. Lionel Messi a Barcelona félremenedzselt gazdasági helyzete miatt könnyek között volt kénytelen elhagyni a klubot, amelyet 21 évig szolgált, végül a pompa, a csillogás és a divat fővárosába, Párizsba tette át a székhelyét. Ronaldo régi-új klubjában eddig 18 meccsen 15 gólban vállalt közvetlenül szerepet (13 gól+2 gólpassz), míg Messinél ez a szám 16 meccsen 11 (6 gól, 5 gólpassz) a PSG színeiben. A két klub ugyanakkor egy kicsit alulteljesít a szezon előtti elvárásokhoz képest, minőségben ugyanis egyelőre messze elmaradnak idén az elittől (City, Liverpool, Bayern).

9. Trónfosztók

Három dolog biztos volt a futballban az elmúlt évtizedben: a Juventus, a PSG és a Bayern München bajnoki címe. Utóbbi kivételével ez az állítás idén megdőlt, hiszen Olaszországban a Conte-féle Inter, Franciaországban pedig Galtier remekül összerakott Lille-je happolta el a bajnoki címet. Érdekesség, hogy ennek ellenére mindkét klub új edzővel vágott neki a most zajló idénynek, de amíg az Inter jelenleg Simone Inzaghival is vezeti a bajnokságot, addig a Lille csak nyolcadik a tabellán, Christophe Galtier viszont ismét bajnoki babérokra tör – ezúttal a Nice kispadján ülve tanyázik a második helyen a PSG mögött.

8. A szélső hátvédek szerepének átalakulása

A szélső védők mindig is fontos szerepei voltak a támadásépítésnek, de amíg korábban annyi volt a feladatuk, hogy felszántsák a pályát a saját zónájukban, és tartsák a csapat szélességét, az alapvonalhoz érve pedig beívelgessék a labdát a kapu elé, addig egy szép lassú átalakulási folyamat eredményeként idén megjelentek a poszt új prototípusai. Ezt a taktikai reformot főként Guardiola, Klopp és Tuchel csapataiban érdemes keresni – legalábbis ők járatták csúcsra. A szélső hátvédek manapság gyakran beljebb, a félterületekben helyezkednek, sokszor a 8-asok helyén, és kvázi mélységi irányító szerepet töltenek be. Elsősorban nem is a védekezés a feladatuk, hanem a progresszív passzok, kulcspasszok, gólpasszok és a helyzetek kialakítása – valamint persze a létszámfölény kialakítása az ellenfél kapuja előtt. A poszt legjobbjai idén egyértelműen Trent Alexandor-Arnold, Joao Cancelo és Reece James.

7. Lewandowski rekordja

Gerd Müller 40 gólos rekordját az 1971/72-es szezonból mindenki megdönthetetlennek hitte, kivéve Robert Lewandowskit. A lengyel csatár elképesztő szezont futott, és mindössze 29 lejátszott meccsen sikerült megdöntenie a rekordot, 41 találattal zárva az idényt (emellett még 7 gólpasszt is kiosztott). Ugyan Messi is rászolgált barcelonai és válogatottbeli teljesítményével, de az idei Aranylabda (főleg a tavalyi) talán jobb helyen lenne Lewandowski vitrinjében.

6. Copa del Rey-döntő(k)

Valószínűleg az Athletic Bilbao az egyetlen csapat a világon, amelyik elmondhatja magáról, hogy egy hónapon belül két kupadöntőt is elveszített ugyanabban a sorozatban. A COVID miatt ugyanis a spanyol kupa 2020-as kiírásának fináléját is 2021-ben rendezték meg, a két döntő között pedig mindössze két hét telt el. Az elsőt a Real Sociedad ellen játszották – a baszk derbit Oyarzabal büntetője döntötte el, Imanol Alguacil csapata pedig 1987 óta először tudott trófeát nyerni. A Bilbao másodszor is hoppon maradt, amikor a Barcelona 4-0-ra győzte le őket a döntőben, ami Ronald Koeman első és utolsó trófeája is volt egyben a katalánok menedzsereként.

5. A Szuperliga 48 órája

Évek óta suttogtak már egy esetleges Szuperliga létrehozásáról, idén áprilisban mégis derült égből villámcsapás volt, amikor 12 klub közös közleményben jelentette be a megalakulását. A következő órákat a bizonytalanság, a lemondások, nyilvános üzengetések, a szankciókkal, kizárásokkal való fenyegetőzés és a stadionok környékén zajló tüntetések uralták. Az egész kezdeményezés végül a nevetség tárgyává vált, amikor elsőként a Premier League klubok, majd a Barcelona, a Real Madrid és a Juventus kivételével mindenki kihátrált a megállapodásból. Ugyanakkor nem lennénk meglepve, ha lenne egy B-terve Florentino Péreznek, és hallanánk még a jövőben a Szuperligáról – ha nem is ebben a formában…

4. Alisson gólja

Virgil van Dijk, és szinte az egész védelem sérülés miatti kidőlése rányomta a bélyegét a Liverpool előző szezonjára. Fabinhónak kényszerűségből középső védőt kellett játszania, így a középpályán sem működtek már a korábbi labdakihozatali sémák – később pedig már Fabinho is lesérült a védelemből. A PL-címvédő kis híján lemaradt a BL-indulásról, de aztán jött Alisson Becker a 36. fordulóban, és egy 95. percben szerzett fejes góllal tartotta a Poolt a top 4-ben. A Vörösök végül a Chelsea-t is megelőzve a harmadik helyen zárták a szezont.

3. Lampardtól a BL-győzelemig

Január végén a Chelsea menesztette Frank Lampardot – a klub ekkor a PL-ben mindössze a kilencedik helyen állt. A klublegendát Thomas Tuchel és stábja (Löw Zsolttal a fedélzeten) váltotta a kispadon, a többi pedig már történelem – ahogy mondani szokás. A védelem szinte az első meccstől kezdve elkezdett jól működni, aztán szépen az összes kirakós darab a helyére került. A negyedik hely elérése a bajnokságban és a Bajnokok Ligája-serleg elhódítása olyan eredmények mindössze négy hónapnyi munkával, amiről még talán álmodni sem mertek a Kékek szurkolói.

2. A dán menetelés

Ha Dánia nyári Eb-szereplését kell összegezni, akkor nehéz elvonatkoztatni az Eriksen-esettől, ami sok szempontból megbélyegezte a torna hátralevő részét. Egyrészt lelkileg nagyon nehéz lehetett feldolgozni, másrészt taktikai változtatást is igényelt. Kasper Hjulmand mindkét tényezőt hihetetlenül jól kezelte. A csapat három védős rendszerre állt át, a középpálya közepét a Delaney, Hojbjerg páros foglalta el, Christian Eriksen helyét pedig Mikkel Damsgaard vette át a csapatban egy sokkal támadóbb szerepkörben.

A védők is nagy szerepet játszottak a labdakihozatalokban és a támadások segítésében, Christensent például sokszor a középpályán is láthattuk, Maehle pedig a helyzetkialakításban és a gólszerzésben is jeleskedett. Nagyon jól működött a csapat minden szempontból, a vesztüket talán a saját játékuk túlzott intenzitása, és az állóképességük korlátai okozták. Anglia csak hosszabbításban tudta legyőzni őket az elődöntőben. Dánia esetében nem csak egyszeri fellángolásról beszélhetünk, hiszen a katari VB-re is az elsők között jutottak ki – 10 selejtezőjükből 9-et is megnyerve, elképesztő, 30:3-as gólkülönbséggel. Dánia jelenleg 9. a FIFA-világranglistán többek között Hollandiát és Németországot is megelőzve…

1. A pár percen múló csoda

Amikor kisorsolták Magyarország csoportellenfeleit, gyakorlatilag szinte mindenki előre elkönyvelte az utolsó helyünket a csoportban. Talán az ellenfeleink is úgy tekintettek ránk, mint akik ellen a gólkülönbségüket javíthatják majd. Magyarország úgy vágott neki az Eb-nek, hogy nem volt vesztenivaló. Volt viszont Marco Rossink, és volt egy a lehetőségeinkhez mérten szinte tökéletesen összerakott, egységes csapatvédekezés. Ami aztán a franciák és németek elleni meccsen történt, azt valószínűleg soha nem fogja elfelejteni, aki látta. Fiola, Szalai és Schäfer góljaitól alighanem a mai napig mindenkit a libabőr kerülget. Az pedig minden várakozást felülmúlt, hogy egy ilyen nehéz csoportban az utolsó forduló 84. percéig ténylegesen továbbjutásra állt a csapatunk.

A legszebb az egészben, hogy erre a három napra, amikor pályára lépett a magyar válogatott, egy kicsit kiszakadhattunk a valóságból. A társadalmunkra jellemző politikai megosztottság, és a járvány okozta frusztráció egy csapásra eltűnt. Akár a helyszínen, a Puskás Arénában, akár óriáskivetítőn, akár otthon a haverokkal egy sör mellett figyelte az ember az eseményeket, azt tapasztalhatta, hogy most tényleg egy célért szorít az egész nemzet. Nem számított, hogy ki honnan jött, együtt örültünk minden gólnak. Ehhez fogható közösségkovácsoló ereje pedig csak a labdarúgásnak van…