Kezdőlap Kulcsinfók Észtország – Fehéroroszország: óriási bajban a vendégek, számos alapemberük kidőlt COVID miatt!

Észtország – Fehéroroszország: óriási bajban a vendégek, számos alapemberük kidőlt COVID miatt!

11682
0

Észtország – Fehéroroszország
/FIFA Világbajnoki selejtező – 7. forduló, 20:45

Az észt alakulat három olyan hiányzóval kell számoljon, amely az elmúlt válogatottbeli összecsapások során is a keretben voltak. Elsősorban a védelemből fog hiányozni Michael Lilander (13/0/2), aki 2017-ben debütált a válogatottban, viszont alapemberré egyszer sem tudta verekedni magát. Legutóbb az észak-írek ellen 45 percet kapott, csereként állt be. A középpályáról fog hiányozni Martin Miller (13/1/1), aki 2016 novemberében mutatkozott be az észt felnőtt válogatottban. A 24 éves játékos legutóbb 2020 novemberében játszott, az utolsó két találkozó során a keretben volt, de végig a padról nézte az összecsapást. A harmadik hiányzó Rauno Sappinen (41/8/2) lesz, aki az egyetlen, aki alapembernek számított közülük. Legutóbb 2019 végén fordult elő az, hogy ő nem lépett pályára. Ráadásul idén 15 meccsen hat gólt szerzett. A helyén viszont ott lesz Henri Anier, aki 12 találkozó után 4 találatnál tart.

A fehéroroszok gárdája ennél sokkal nagyobb bajban van, hiszen számos hiányzóval kell számolniuk. Akadnak köztük olyanok, akik az elmúlt selejtezőket is kihagyták, de olyanok is, akik a legutóbbi találkozók során rendre a kezdőben kaptak helyet! Sergey Chernik egészen biztosan hiányozni fog a kapuból, ami azért probléma, mert az elmúlt három VB-selejtező során végig a pályán volt csapatkapitányként. A védelemből hiányozni fog Roman Yuzepchuk (12/1/1), aki 2020 februárjában debütált és azóta oszlopos tagja a válogatottnak. Bár legutóbb nem a kezdőben kapott helyet, azt megelőzően rendre alapemberként számolt vele a mester. A védelem tengelyéből hullott ki Aleksandr Sachivko, aki az elmúlt három selejtező során végig a pályán volt. A védelem baloldalán nem számíthatnak Nikolai Zolotov szolgálataira sem, aki szintén kulcsfontosságú tagja volt a csapatnak az elmúlt hónapok során. Szintén a védősorban játszik Artem Rakhmanov, aki csupán szeptemberben mutatkozott be a csapatban, de már két selejtezőt végigjátszott. Ezúttal ő sem lesz bevethető.

A középpályán nem lesz jelen Sergey Kislyak sem, aki egyértelműen meghatározó alakja a válogatottnak. Idén kilenc találkozó során már négy gólpasszt osztott ki. Szintén a középpályáról fog hiányozni Maks Ebong, aki az egyik legfontosabb tagja a válogatottnak. 15 meccsen 2 gólt lőtt és kiosztott egy gólpasszt, legutóbb viszont 2020 októberében volt rá példa, hogy nem lépett pályára. Maksim Skavysh a támadósorból hullott ki, aki szintén fontos láncszeme a gépezetnek. Idén 11 találkozón két gólt és két asszisztot termelt.

Ha ez nem lenne elegendő probléma, ezek csak azok a játékosok, akik a legutóbbi összecsapások során is aktív szerepet játszottak a válogatottban. Összességében 25 játékost nevezett meg a szövetség, akikre nem számíthatnak az észtek ellen. 17 olyan név szerepel köztük, akik már a legutóbbi három selejtező során sem lépet pályára, viszont azt megelőzően kulcsfontosságú tagjai voltak a nemzeti gárdának, köztük például Sergey Kislyak, aki a válogatott második legeredményesebb játékosa. Kétségtelen, hogy a friss kiesők és a régi hiányzók együtt óriási érvágásként érintheti a vendégeket.

További fejtörést fog okozni a fehéroroszoknak, hogy a szövetségi kapitány, Georgi Kondratjev pozitív koronavírus tesztet produkált, aminek következtében a csapattól el kellett távolodnia, így maximum telefonon keresztül tudja majd irányítani őket, meccs közben pedig csak a TV-n keresztül tekintheti. Túl sok segítséget nem várhatnak tőle. A közleményben az áll, hogy a szövetségi kapitány mellett további számos alapjátékos fertőződött meg a COVID-19 vírussal, aminek következtében nem kizárt, hogy további hiányzók fogják bonyolítani a vendégek helyzetét.

Az biztos, hogy az elmúlt öt alkalommal, amikor ebben a stadionban csaptak össze három észt siker született, illetve kétszer a fehéroroszok távoztak a három ponttal. Ezúttal viszont a vendégek idegenben 2020 szeptembere óta nem nyertek, összesen hat megmérettetés óta nyeretlenek (1D,5V). Kevés jel utal arra, hogy ezúttal megtudják szakítani ezt a sorozatukat.

Mindenesetre borzasztóan nehéz megmérettetés vár a vendégekre, a fentiek fényében az egy pont is nagy bravúr leenne részükről!

A játékosok nevei után található zárójelben az adott futballista, válogatottban elért statisztikái szerepelnek, pl: (4/1/1) – (4 meccs/1 gól/1 assziszt).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét