Kezdőlap Mérkőzés elemzések Bundesliga 2, Düsseldorf – Holstein Kiel, 2021.02.08 – 20:30

Bundesliga 2, Düsseldorf – Holstein Kiel, 2021.02.08 – 20:30

311
0

Düsseldorf – Holstein Kiel

2021.02.08. 20:30, Bundesliga 2 – 20. forduló
 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

Helyszín:A bajnoki szentélye a Merkur Spiel Aréna lesz majd, mely 54.600 néző befogadására lenne képes, azonban a járványhelyzet miatt továbbra is zártkapus lesz a találkozó.
Távolság: A két együttest közel 500km választja el, amit a vendégek csapatbusszal, már a mérkőzés előtti napon teljesítettek körülbelül 5 óra alatt.
Várható időjárás:A hőmérséklet -7 fok körül alakul majd, 90%-os páratartalom mellett. Továbbá enyhe havazásra és szeles időre lehet számítani.
Játékvezető:A játékvezető kilétéről csak a mérkőzés előtti órákban ad tájékoztatást a Bundesliga.
Közvetítés:Sport 1 | 20:30-tól
Egymás elleni eredmények:Nincs nagy múltjuk a korábbi ütközeteiket nézve, hiszen összesen 11 alkalommal feszülhettek egymásnak, mely küzdelmekből 2-szer a Düsseldorf (18%) és 6-szor a Kiel (55%) került ki győztesen, míg 3-szor (27%) pontosztozkodással végződött a találkozó.

A legutóbbi 4 csörtéjük során a Kiel veretlen maradt a Düsseldorffal szemben (2-2-0).

Zsinórban 3 olyan mérkőzést vívtak, melyeken mindkét együttes gólt tudott szerezni.

Az utóbbi 3 alkalommal a Düsseldorf otthonában, a hazaiak nem veszítettek mérkőzést a Kiel együttese ellen (2-1-0).

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

Előfizetői tartalom

Az elemzés érdekes része most következik, amely minden kulcsinfót feltár előtted a mérkőzésről! Tarts velünk és legyél Te a legfelkészültebb sportfogadó, blogger, focirajongó! Az előfizetéshez klikk ide! Már előfizetőnk vagy? KLIKK IDE a bejelentkezéshez!

Előző cikkA nap legfontosabb hiányzói – 2021.02.08.
Következő cikkLaLiga, Atlético Madrid – Celta Vigo, 2021.02.08, 21:00