Kezdőlap Ingyenes elemzések Coppa Italia, Inter – AC Milan, 2021.01.26., 20:45

Coppa Italia, Inter – AC Milan, 2021.01.26., 20:45

2129
0

INTER – AC MILAN

2021.01.26. 20:45, Olaszország – Coppa Italia, Negyeddöntő
 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

Helyszín:A mérkőzésnek a Milánóban található Giuseppe Meazza, másik nevén a San Siro ad otthont, amely mind a két csapat otthona. 75,923 néző befogadására lenne alkalmas a stadion alapesetben, viszont a koronavírus miatt zárt kapuk mögött rendezik meg az összecsapást.
Távolság: Egyik csapatnak sem kell utaznia, mivel tulajdonképp mindkét félnek hazai pálya lesz.
Várható időjárás:3°C-os hőmérséklet, illetve 41%-os páratartalom várható a helyszínen. Csapadékra semmi esély nem mutatkozik, ahogy komolyabb széllökések sem várhatóak.
Játékvezető:Az a Paolo Valeri indítja útnak a labdát ezen a találkozón, aki a jelenlegi idény folyamán eddig 10 tétmeccsen fújta a sípot. Ezeken 54 sárga (4,9/meccs) és 3 piros lapot (0,45/meccs) osztott ki, továbbá 4 büntetőt (0,73/meccs) is megítélt ezeken.
-> Mindkét csapat 32-szer játszott a szóban forgó sípmester irányítása alatt. Az Inter ebből 16-9-7-es mérleget tud felmutatni, míg a Milan 20 sikernek örülhetett, 5 iksz és 7 kudarc mellett.
-> Korábban már felügyelt egy milánói derbit, még 2012-ben a bajnokságban. Ezen a kék-fekete mezesek örülhettek, a sporttárs pedig 8 sárgát és 2 pirosat mutatott fel, így nem volt unalmas találkozó.
Közvetítés:Sport 2 / Kezdőrúgás: 20:45
Egymás elleni eredmények:A mai lesz a 211. Derby della Madonnina. Eddig 76 Inter sikernek lehettünk szemtanúi, 69 Milan siker mellet, míg 65-ször nem jutottak dűlőre a felek. A piros-feketék idáig 276-szor találtak be, míg az Inter 280-szor vette be Milan kapuját. Ez alapján a gólátlag 2,65 meccsenként.
-> A legutóbbi találkozásuk a bajnokságban zajlott, ahol 1:2-re nyert a Milan. Ezt megelőzően a ligában utoljára 2016-ban nyert a Rossoneri, azóta pedig 5 Nerrazzuri sikernek és 3 reminek lehettünk szemtanúi a Serie A berkein belül, az imént említett AC Milan diadal mellett.
-> A kupában utoljára 2017 decemberében csaptak össze, szintén a negyeddöntőben. Akkor egy rendes játékidős 0:0-t követően, hosszabbításban nyertek a mai “vendégek”, 1:0 arányban.
-> Az utolsó 10 ütközetükből 9-szer mutatott fel az ügyeletes játékvezető 4,5-nél több lapot, az ezt megelőző 7 megmérettetésükből pedig 5-ször emelkedett a szögletek száma 10,5 fölé.

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

KEZDŐCSAPAT

INTER

AC MILAN

HIÁNYZÓ JÁTÉKOSOK

INTER

JátékosPozícióMeccsGólGólpassz
D’AmbrosioVédő1130
A táblázatban a Serie A 2020/21-es idényének számadatai szerepelnek!

AC MILAN

JátékosPozícióMeccsGólGólpassz
DonnarummaKapus1800
GabbiaVédő600
KaluluVédő810
BennacerKözéppályás902
CalhanogluKözéppályás1717
A táblázatban a Serie A 2020/21-es idényének számadatai szerepelnek!

KÉRDÉSES JÁTÉKOSOK

INTER

JátékosPozícióMeccsGólGólpassz
VecinoKözéppályás000
A táblázatban a Serie A 2020/21-es idényének számadatai szerepelnek!

AC MILAN

JátékosPozícióMeccsGólGólpassz
A táblázatban a Serie A 2020/21-es idényének számadatai szerepelnek!

VISSZATÉRŐ JÁTÉKOSOK

INTER

JátékosPozícióMeccsGólGólpassz
A táblázatban a Serie A 2020/21-es idényének számadatai szerepelnek!

AC MILAN

JátékosPozícióMeccsGólGólpassz
RomagnoliVédő1411
KrunicKözéppályás1200
SaelemaekersTámadó1421
RebicTámadó1216
A táblázatban a Serie A 2020/21-es idényének számadatai szerepelnek!

HASZNOS INFORMÁCIÓK

CSAPAT HÍREK

INTER

Antonio Conte csak egy játékosát kell biztosan nélkülöznie, illetve egy állapota kérdéses.
– A bajnokságban 11 ütközeten szerepet kapó, Danilo D’Ambrosio nem lesz a csapat segítségére, de a jobb szárnypozíciót bejátszó futballista már december eleje óta nem teljesen egészséges. Mindössze 38 játékpercet kapott azóta, az utolsó 3 fordulót pedig kiülte az élvonalban.
Matías Vecino minden bizonnyal továbbra sem lesz elérhető, miután hosszú ideje a partvonal mellett van. Az idényben még egy ütközeten sem volt bevethető, így hiánya nem igazán lehet érezhető.
– Rajtuk kívül nem történt sok dolog a gárda háza táján, így a kezdőben sem lesznek hatalmas meglepetések.
A gólvonalat Samir Handanovic őrzi majd, aki a rutinjával mindig tudja hozni a kötelezőt. A bajnokságban 19 bajnokiján 23-szor jártak csak túl az eszén, de 5 találkozón is le tudta húzni a rolót. Az előző kupa körben viszont a Fiorentina is bevette kapuját – így ez sem lehetetlen feladat.
Ismét a Romelu Lukaku – Lautaro Martínez csatárpáros kezdhet, ellentétben a nyolcaddöntővel, ahol előbbi helyén Alexis Sánchez indult. Lukaku csereként beállva is továbbjuttatta csapatát a hosszabbításban.
A Serie A berkien belül ketten együtt 21 találatot lőttek féltávnál, ami az egész együttes 45 találatának közel a fele. Ezen felül Martínez 4, míg a belga óriás 3 asszisztért volt felelős.
A harmadik legeredményesebb futballistájuk az az Achraf Hakimi, akit nyáron szerzett meg a klub. Nagyon jó vételnek bizonyult a 22 éves jobb oldali szárnyjátékos, 6-szor vette be az ellenfelek hálóját az élvonalban, 4-szer pedig kiszolgálta társait – ma viszont esélyes, hogy Perisic kezd a helyén.
– Szokásos 3-5-2-es formációjukban indulhatnak, de ahogy már említettem, sok változtatás nem várható. Talán Arturo Vidal – aki múltkor betalált a nyolcaddöntőben – helyét veheti át Roberto Gagliardini. Kiegyenlített mezőnyjáték várható, ahol fizikailag kell megnyerni a párharcokat az Internek (amit az Atalanta is csinált a Milan ellen hétvégén).

AC MILAN

Stefano Pioli vezetőedzőnek öt emberét kell kihagynia a keretből, de többen is visszatérhetnek.
– Legfontosabb hiányzójuk az olasz élvonal egyik legjobb hálóőre, Gianluigi Donnarumma. A Torino elleni nyolcaddöntőben állították ki úgy, hogy pályán sem volt, így eltiltását kényszerül ma letölteni.Idén 18 bajnokin csak 19 gólt engedett az ellenfeleknek, 7-szer pedig lehúzta a rolót – kiválása ezáltal komoly gondot okozhat..
– A hátsó alakzatból Matteo Gabbia már december közepe óta nem elérhető, míg Pierre Kalulu az Atalanta ellen szenvedett hasizom sérülést. Utóbbinak nem annyira súlyos az állapota, de egyelőre kérdéses, mikor térhet vissza – igaz, nem számít alapembernek.
– A középpályán is akad kulcshiányzó, Ismael Bennacer combproblémái mellett Hakan Calhanoglu sem lesz elérhető ma este.
A török karmester a Milan menetelésében óriási szerepet vállalt, az élvonalban kiosztott már 7 asszisztot is. Már kigyógyult a koronavírusból, így hamarosan visszatérhet az edzőközpontba, de egyelőre még otthon regenerálódik.
Visszatérhet a csapat kapitánya, Alessio Romagnoli. Ez nagyon nagy segítség lesz a Lukaku-Martínez duó megfékezésében. A hétvégi bajnokit eltiltás miatt kiülte, de nagyon érezhető volt, hogy nincs ott a pályán.
Romagnoli mindenképp kezdőbe várható, de Krunic, Rebic és Saelemaekers egyelőre nem valószínű, hogy helyet kapnak a rajtnál.
Donnarumma helyét Ciprian Tatarusanu veszi mát a kapuban. A román portás egy bajnokin, két EL meccsen és az előző kupafordulóban védett, de ezek közül csak a ligameccsen vették be kapuját – épp az Atalanta hétvégén, ráadásul 3-szor is.
– Legveszélyesebb játékosuk az ellenfél kapujára nézve az a Zlatan Ibrahimovic, akin úgy tűnik semmi nem tud kifogni. Megküzdött már idén a vírussal, sérüléssel, de ennek ellenére is házi gólkirály 12 bajnoki találatával. Mindezt úgy hozta össze, hogy csak 9 Serie A párharcon tudott pályára lépni idén,
Franck Kessié és Theo Hernández – akik magabiztosan értékesítették a maguk büntetőjét a Torino ellen – kimagaslóan játszanak az idényben. Mind a ketten 3 assziszttal szolgáltak már az olasz első osztályban, ketten együtt pedig 10 találatot is összehoztak. Emellett védekezésben is oroszlánrész vesznek ki.
– A 21 esztendős portugál, Rafael Leao szintén berobbant a köztudatba. 4-2-3-1-es formációjukban kulcsszereplő lehet, mivel akár Perisic, akár Young áll vele szemben, mindenképp egy jó párosítás Leao számára.

HASZNOS STATISZTIKÁK

INTER

– Az előző kupafordulóban csatlakoztak be a küzdelmekbe, ahol Fiorentina volt az ellenfelük. Itt Vidal tizenegyesével, illetve Lukaku hosszabbításban szerzett találatával ejtették ki a Violákat.
Az előző 14 tétmeccsükből csak egyszer kaptak ki (7%), a Sampdoria otthonában a bajnokságban. Azon kívül 9 győzelmet (64%) és 4 döntetlent (29%) tudhatnak magukénak (a rendes játékidőben).
Az utolsó 3, téttel bíró találkozójukból egyszer sem ment a találatok száma 2,5 fölé, pedig ezek előtt zsinórban 5-ször meghaladta a gólszám ezt a határt.
Minden sorozatot figyelembe véve, az utolsó 8 ütközetükből 6-szor eredményes volt mindkét fél (75%).
– Hazai pályán legutoljára a Real Madrid ellen vallottak szégyent, a Bajnokok Ligájában november 25-én. Azóta 5-ször ünnepelhettek itt (83%), egyszer pedig egálban maradtak (17%).
Az utóbbi 3, otthonukban vívott párharcukból kétszer esett több, mint 2,5 gól, ezeken pedig eredményes volt mindkét fél (67%).
Minden porondot figyelve elmondható, hogy a legutolsó 9 összecsapásukból 7-szer több, mint 10,5 szögletet láthattunk (78%).
Az ezt megelőző 5 tétmérkőzésükből 4-szer mutatott fel az ügyeletes sporttárs 4,5-nél több lapot. Ez 80%-os statisztikának felel meg.

AC MILAN

– Szintén az előző körben szálltak harcba, a Torino ellen. Nekik nem a hosszabbításban, hanem büntetőrúgásokkal kellett kiharcolniuk a továbbjutást, 0:0-s rendes játékidőt és ráadást követően. Náluk mindenki belőtte, míg az ellenfélnél Rincón hibázott, így tehát folytathatta a Rossoneri. Hozzá kell tenni, hogy Donnarumma kiállítása miatt a 73. perctől emberhátrányban voltak.
Kisebb gödörben van a gárda, mivel a legutóbbi 5 tétmeccsükből csak kettőt (40%) tudtak megnyerni (a rendes játékidőben), egy remi (20%) és két kudarc ellenében (40%). Ez annak fényében különös, hogy az azelőtti 37 téttel bíró ütközetükből csak egyet veszítettek el (3%).
– Minden porondot figyelembe véve, az ezt megelőző 4 párharcukból 3-szor 2,5 alatt maradt a találatok száma. Ezek előtt viszont 6 megmérettetésből 5-ször (83%) meghaladta a gólszám ezt a határt.
Az utóbbi 6 tétmérkőzésükből 5-ször, maximum az egyik fél talált be a másik kapujába (83%).
Az utolsó 10, Giuseppe Meazza stadionban vívott összecsapásukból csak 4-et (40%) nyertek meg 90 percnyi játékidőt követően, 3-3- iksz és vereség mellett.
A legutóbbi 7 párbajukból 5-ször mutatott fel 4,5-nél több lapot a megbízott játékvezető (71%).
Minden porondot szem előtt tartva, az ezelőtti 6 találkozójukból 5-ször láthattunk több, mint 10,5 sarokrúgást (83%).

MÉRKŐZÉS ELŐTTI NYILATKOZATOK

INTER

Antonio Conte nyilatkozatának egy részlete:

“A bajnoki találkozónkon 2:0-s hátrányban találtuk magunkat, mielőtt betaláltunk volna. Ezzel nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, de megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre. Nem csak ma, de általában véve is sokkal határozottabbnak kell lennünk,különösen ha a befejezésekről van szó. Ez lesz a kulcs: határozottan a ziccerekkel.”

AC MILAN

Stefano Pioli nyilatkozatának egy részlete:

“Februárban vár ránk a következő derbi, de ez a mai meccs ugyanúgy fontos számunkra, így elő kell vennünk a legjobb formánkat. A Coppa Italia fontos számunkra és megszeretnénk nyerni. 43 pontot gyűjtöttünk a szezon első felében, úgy érzem versenyképes csapatunk van, aki fel tudja venni más, komoly együttesekkel a versenyt.”

ÖSSZEGZÉS

Lentebb az elemzés írójának saját tapasztalatain alapuló véleményét olvashatod, amelyért felelősséget nem vállal!

– Két, nagyjából egyforma erőrenddel bíró csapat feszül ma egymásnak, ahol véleményem szerint hosszabbításban dől majd el a találkozó, 1:1-es rendes játékidőt követően. Megérzés alapján azt mondanám, hogy Ibrahimovic lesz a döntő faktor a ráadásban, de ez tipikusan olyan találkozó, ahol bármi megtörténhet. Az első 90 percben azonban mindkét féltől várok találatot.

Előző cikkPremier League, Crystal Palace – West Ham United, 2021.01.26. 19:00
Következő cikkPremier League, Newcastle – Leeds, 2021.01.26., 19:00