Kezdőlap Mérkőzés elemzések Bundesliga, Leverkusen – Wolfsburg, 2021.01.23., 15:30

Bundesliga, Leverkusen – Wolfsburg, 2021.01.23., 15:30

1301
0

LEVERKUSEN – WOLFSBURG

2021.01.23. 15:30, Németország – Bundesliga, 18.forduló
 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

Helyszín:A mérkőzésnek a Leverkusenben található BayArena ad otthont. 30,210 néző befogadására lenne alkalmas alapesetben, viszont a koronavírus miatt zárt kapuk mögött rendezik meg az összecsapást.
Távolság: A vendégeknek 357 kilométeres utat kellett megtennie, amit kicsit több, mint 3 óra alatt tudtak teljesíteni csapatbuszukkal.
Várható időjárás:4°C-os hőmérséklet, illetve 76%-os páratartalom várható a helyszínen. Csapadékra 20% esély mutatkozik, kisebb széllökések kíséretében.
Játékvezető:A 43 éves Marco Fritz fújja majd a sípot a találkozón. Ebben az idényben 7 Bundesliga összecsapáson volt megbízva, melyeken 26 sárgát osztott ki (3,71), de pirosat nem kellett elővennie. Egy büntetőt ítélt meg ezen felül (0,14/meccs), így nem a legszigorúbb játékvezetőről beszélünk személyében.
-> A Wolfsburg számára 19 meccset vezetett korábban a szóban forgó sporttárs, amelyből 8-8 alkalommal győztesen és vesztesen hagyták el a pályát, 3 remi mellett. Ezzel szemben a Leverkusen 18-szor találkozott vele, az ilyen meccseikből pedig 11-et megnyertek, 3 iksz és 4 kudarc mellett.
Közvetítés:Hazánkban egyetlen sportcsatorna sem közvetíti az összecsapást.
Egymás elleni eredmények:A mai lesz a 48. találkozásuk a történelem során a német első osztályban.
-> A Wolfsburg csak a Werder Beremen hálóját vette be többször (84) az élvonalban, mint a Leverkusenét (74). Igaz, csak a Dortmund (97) és a Bayern (117) lőtt nekik többet, mint a gyúgyszergyáriak (87).
-> 2016 óta egyszer sem győzte le hazai pályán a Lever a Wofsburgot. Kétszer ikszeltek (50%), míg kétszer alul maradtak (50%).
-> A Bayer fennállása óta 23-szor fogadta a Wolfsburg csapatát a Bundesligaban, melyeken rendre betaláltak, összesen 55-ször.

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

Előfizetői tartalom

Az elemzés érdekes része most következik, amely minden kulcsinfót feltár előtted a mérkőzésről! Tarts velünk és legyél Te a legfelkészültebb sportfogadó, blogger, focirajongó! Az előfizetéshez klikk ide! Már előfizetőnk vagy? KLIKK IDE a bejelentkezéshez!

Előző cikkLa Liga, Deportio Alavés – Real Madrid, 2021.01.23. – 21:00
Következő cikkLaLiga, Sevilla – Cadiz, 2021.01.23, 16:15