Kezdőlap Napi hasznos statisztikák A nap leghasznosabb statisztikái

A nap leghasznosabb statisztikái

1690
0

A NAP LEGHASZNOSABB STATISZTIKÁI

2021.01.23.
Mérkőzés:Hearts – Raith Rovers
Bajnokság és kezdés:Championship – 16:00
Statisztika:A Hearts az utolsó 6 hazai mérkőzésének mindegyikét megnyerte
Magyarázat:A Hearts 9 sikerrel és 2 vereséggel a skót másodosztály éllovasa. 33 találatuknál senki nem szerzett többet a bajnokságban, viszont ők is kapituláltak már 14 alkalommal. Odahaza mind a 6 csörtéjüket megnyerték, ráadásul 25-ször juttatták túl a labdát a gólvonalon, míg a hálójuk csak 8-szor zörrent meg. A fentiek alapján nem meglepő, hogy a Hearts eddigi 11 fordulójából 9-szer született 2.5 találat feletti végeredmény, míg otthonukban minden meccsen esett legalább 3 gól. A kezdetekhez képest tudták fokozni a hazai fölényüket, hiszen a legutóbbi 4 saját pályán megvívott derbik során már az első játékrészt előnnyel tudták zárni, ráadásul ezen ütközetek során rendre betaláltak a kapuba legalább 3-szor.

A Raith Rovers 9 mérkőzésen lépett eddig pályára, amelyből 4-et megnyertek a fiúk, míg 3 alkalommal döntetlent értek el és 2-szer elbuktak. Az utóbbi időben érződik némi hanyatlás a teljesítményükben, hiszen a legutóbbi 4 összecsapásukból 1-1 győzelem és vereség mellett 2 remire futotta tőlük. Idegenben egészen jól játszanak, hiszen 2-2 diadal és döntetlen mellé csak 1 vereségük van. Habár mindenkitől le vannak maradva lejátszott mérkőzéseket tekintve, de így is sikerült 21 gólt szerezniük, míg őket 11 alkalommal mattolták.

A Hearts a legutóbbi 12 Raith elleni mérkőzéséből egyetlen egyet sem bukott el.

Mérkőzés:Oxford – Bristol Rovers
Bajnokság és kezdés:League One – 16:00
Statisztika:Az Oxford megnyerte a legutóbbi 4 mérkőzését, ráadásul rúgott is legalább 2 gólt ezeken
Magyarázat:Az Oxford 8-8 diadal és vereséggel a tarsolyában, valamint 4 egy pontos meccsel áll a tabella 14. helyén. A csapattal nagy változás történhetett, hiszen a legutóbbi 4 fordulót egyaránt megnyerték, így már 7 mérkőzés óta veretlenek (4 GY, 3 D). Otthonukban 4 siker és 2 remi mellett 3 csörtét buktak el. Fontos azt is kiemelni, hogy az Oxford remek formája a góljaiban is megmutatkozik, hiszen 4 utolsó derbijükön rendre szereztek legalább 2 találatot.

A Bristol 6 győzelme mellé 4 döntetlen és 10 vereség társul, ami csupán a 19. helyre elegendő. Ők a legutóbbi 2 meccsüket bukták el a bajnokságban, de emellett egy FA Kupa és egy Carabao Kupa vereségük is volt ez idő alatt. Tehát nincsenek valami jó szériában. Idegenben 3-3 győzelem és döntetlen mellett 4 vereség csúfítja a mutatójukat. Otthonuktól távol a védelem nincs a helyzet magaslatán, hiszen az elmúlt 3 vendégszereplésük mindegyikén megzörrent a hálójuk legalább 2 alkalommal.

Mérkőzés:Crewe – Wimbledon
Bajnokság és kezdés:League One – 16:00
Statisztika:A Wimbledon elbukta a legutóbbi 5 mérkőzését
Magyarázat:A Crewe 10 győzelemmel, 5 döntetlennel és 8 vereséggel az angol harmadosztály 7. helyén áll. 7 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. Otthonukban 7 siker, 2 remi és 3 bukás áll a nevük mellett, de érdemes kiemelni, hogy a legutóbbi 6 hazai meccsből 5-öt megnyertek a srácok. A jelenlegi jó formát az is alátámasztja, hogy az utolsó 6 csörtéjükből 5-ön szereztek legalább 2 gólt. A Crewe elmúlt 9 mérkőzésén mind ők, mind az ellenfeleik eredményesek tudtak lenni legalább 1 alkalommal.

A Wimbledon borzalmas formában van, hiszen elbukták az utolsó 5 fordulót, így már 7 bajnoki óta nyeretlenek (1 D, 6 V). A Rossz szériát még az is tetézi, hogy ezeken a derbiken mindig kaptak legalább 2 gólt. Összességében 5 diadal, 6 döntetlen és 11 vereség jött össze nekik a szezonban, ami csak a 21. helyre, azaz kieső helyre elegendő. 25 találatuk mellett 40-et kaptak, ami a 4. legtöbb.

Mérkőzés:Karvina – Slavia Praha
Bajnokság és kezdés:1. Liga – 18:30
Statisztika:A Slavia a legutóbbi 5 mérkőzésén nem csak a lefújáskor örülhetett, hiszen már a szünetre is előnnyel vonulhattak a fiúk
Magyarázat:A Karvina mindenből 5-öt gyűjtött idén, így 20 pontjuk van, ami a 11. helyre elegendő. 14 góljuk a 4. legkevesebb, míg a 20 kapott találat közepesnek mondható. Legutóbbi 2 forduló során rúgott gól nélkül és 2-2 kapottal maradtak alul. Odahaza nem megy valami jól a játék. Csupán csak a Bohemians legényeit tudták felülmúlni, míg 3-3 döntetlent és vereséget is elszenvedtek. 3 derbi óta nyeretlenek, ráadásul ezen csörték során mindig megzörrent a hálójuk legalább 2-szer. A gólínségüknek is köszönhető, hogy az elmúlt 7 ütközetükből 6-on maradt a találatok száma 3 alatt.

A Slavia Praha veretlenül, 12 sikerrel és 2 döntetlennel vezeti a cseh pontvadászatot. Legutóbbi 5 bajnokijukat megnyerték, ráadásul a második játékrészt már előnnyel kezdhették meg. 39 találatukkal magasan ők a legeredményesebbek, míg az 5 kapott gól is a legjobb mutató a bajnokságban. Otthonuktól távol 5 alkalommal arattak győzelmet, míg a Pardubice csapatától csak 1 egységgel tudtak távozni. Ez volt az egyedüli mérkőzés idén, ahol gólt kaptak vendégszerepléseik során.

Az egymás elleni mérlegüket nézve nem sok jóra számíthat a hazai együttes. A Karvina a legutóbbi 7 ütközetükből csak 2-n tudott eredményes lenni, míg a Slavia Praha az utolsó 9-ből 8-on rúgott legalább 2 gólt a mai ellenfelének.

Mérkőzés:Royal Antwerp – Oostende
Bajnokság és kezdés:Jupiler League – 20:45
Statisztika:A Royal Antwer a legutóbbi 26 hazai ütközetéből csupán 2-t bukott el (7.7 %)
Magyarázat:A Royal Antwerp 11 sikerével, 4 döntetlenjével és 7 vereségével a belga élvonal 3. helyét foglalja el. Odahaza 6 győzelem mellett 3 döntetlent és 2 vereséget tudnak felmutatni. Fontos ez a két vereség, hiszen a legutóbbi 26 hazai csörtéjükből ez az egyedüli 2 meccs, amit elbuktak. 35 találatuk mellett a kapusuk eszén is túljártak már 30 alkalommal.

Az Oostende 9 diadalt, 5 döntetlent és 8 vereséget könyvelt el az idei kiírásban, ami a 8. helyre elegendő számukra. Egy 4 ütközetből álló veretlen szériát szakított meg a hét közepén elszenvedett vereségük a Club Brugge ellen. Otthonuktól távol 11 pontot zsebeltek be, de érdekesség, hogy a legutóbbi 7 vendégszereplésükből 5-öt elbuktak. 31 lőtt és 28 kapott góljuk teljesen megfelel a helyezésüknek. Habár az Oostende 22 fordulóból 14-et zárt 2.5 találat feletti végeredménnyel (63. 6%), de idegenben 11-ből 5 mérkőzésükön esett legalább 3 gól (45.4 %).

Az egymás elleni mérlegük is érdekes, hiszen az Antwerp a legutóbbi 5 ütközetükből egyet sem veszített el. Amikor ők voltak hazai pályán az utolsó 3 alkalommal, mindig a kapuba találtak legalább 2-szer.

Előző cikkFA Kupa, Southampon – Arsenal, 2021.01.23, 13:15
Következő cikkBundesliga, Augsburg – Union Berlin, 2021.01.23, 15:30