Kezdőlap Mérkőzés elemzések Bundesliga 2, Düsseldorf – Fürth, 2021.01.22 – 18:30

Bundesliga 2, Düsseldorf – Fürth, 2021.01.22 – 18:30

301
0

Düsseldorf – Fürth

2021.01.22. 18:30, Bundesliga 2 – 17. forduló
 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

Helyszín:A bajnoki szentélye a Merkur Spiel Aréna lesz majd, mely 54.600 néző befogadására lenne képes, azonban a járványügyi helyzet miatt, szurkolók nélkül rendezik meg a találkozót.
Távolság: A vendégeknek egy közel 440km-es utat kellett megtenniük, amit csapatbusszal körülbelül 4,5 óra alatt tudtak le.
Várható időjárás:A hőmérséklet 5 fok körül alakul majd, 80%-os páratartalom mellett. Továbbá enyhén felhős és szeles idő várható, csapadékra pedig minimális esélyt jósolnak.
Játékvezető:A játékvezető kilétéről csak a mérkőzés előtti órában ad tájékoztatást a Bundesliga.
Közvetítés:Hazánkban egyetlen csatorna sem közvetíti a párharcot.
Egymás elleni eredmények:Összesen 20 alkalommal feszültek egymásnak a felek a német másodosztályban, ahol 7 fürth-i győzelmet, 8 döntetlent és 5 düsseldorfi sikert láthattunk.

– Utoljára 2018 februárjában mérkőztek, mely összecsapás 1-1-es döntetlennel ért véget.

Az elmúlt öt párharcuk a Fürth (3 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség) felé billenti a mérleg nyelvét, ugyanis a Düsseldorf legutóbb 2015-ben tudta legyőzni ellenfelét.

– Fontos megemlíteni, hogy a Düsseldorf hazai pályán még soha nem kapott ki a Fürth alakulatától ( 6 győzelem, 5 döntetlen, 0 vereség).

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

Előfizetői tartalom

Az elemzés érdekes része most következik, amely minden kulcsinfót feltár előtted a mérkőzésről! Tarts velünk és legyél Te a legfelkészültebb sportfogadó, blogger, focirajongó! Az előfizetéshez klikk ide! Már előfizetőnk vagy? KLIKK IDE a bejelentkezéshez!

Előző cikkLaLiga, Eibar – Atletico Madrid, 2021.01.21. – 21:30
Következő cikkJupiler League, Anderlecht – Waasland-Beveren, 2021.01.22 – 20:45