2007-es válogatottbeli bemutatkozása óta az idei az első naptári év, amikor Dzsudzsák Balázs egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára Magyarország színeiben. Egy korszak kétség kívül lezárult, de hogy erre a korszakra milyen szájízzel emlékszünk vissza a 34. születésnapját éppen ma ünneplő szélsővel kapcsolatban, az meglehetősen vegyes.

Az ő pályafutását furcsa módon talán két részre bontva érdemes szemlélni. Volt Dzsudzsák, a nemzeti válogatott kapitánya, és volt Dzsudzsák, a klubszinten a helyét kereső, de azt igazából soha meg nem találó, meg nem értett futballista. A játékosok zömét leginkább klubcsapataikkal szokás azonosítani, ahogyan például Totti neve mellett azonnal mindenkinek az AS Roma ugrik be. Dzsudzsáknál ez nem így van, neki az első számú csapata egyértelműen a válogatott volt. Amit a nemzeti csapatban nyújtott, arra aligha lehet panaszunk, hiszen ki ne emlékezne rá, mikor bolondot csinált a világbajnok olasz védelemből és a friss aranylabdás Cannavaróból, mikor a finneknek az utolsó utáni pillanatban talált be, mikor a románok kapuját pókhálózta ki szabadrúgásból, vagy épp mikor a Cristiano Ronaldóval felálló, későbbi EB-győztes portugálok ellen duplázott. Persze gyenge pillanatai is akadtak bőven a válogatottnak ez idő alatt, ugyanakkor ha rosszul is játszott, Balázs mindig kitette a szívét a pályára, és tényleg vezér volt az öltözőben, a pályán, és akkor is, amikor a sajtó előtt kellett vállalni a felelősséget.

Dzsudzsák, a válogatott vezére

Az antihős szerep “a másik Dzsudzsáknak“, a klubjaiban futballozó Dzsudzsáknak jutott. Azért haragszunk rá leginkább, mert a 2008 és 2011 közötti időszakban, amikor pályafutása csúcsán a PSV-ben futballozott, a holland bajnokság két talán legjobb játékosa az ajaxos Luis Suárez és Dzsudzsák voltak. 10 év távlatából már kissé megmosolyogtató ez az összehasonlítás, Suárez azóta a Barcelona történetének harmadik legeredményesebb góllövője, aki a mai napig a spanyol élvonalban rúgja a bőrt, míg a vele egyidős Dzsudzsák jelenleg az NB2-ben próbál helyt állni. Pedig akkor tényleg joggal hittük, hogy hosszú-hosszú évek után ő lehet az első magyar világklasszis. A PSV ajtaján állítólag az Inter, a Juventus, a Liverpool, sőt a Real Madrid is kopogtatott a magyar szélsővel kapcsolatban, konkrét ajánlat azonban egy topligás csapattól sem érkezett.

Dzsudzsák Balázs a PSV csapatkapitányaként

Akkor még nem hittük, de pályafutása (klubszinten) érdemi része az Anzsi Mahacskalába való átigazoláskor lényegében véget ért. Pedig, hogy még onnan is lett volna visszaút, azt jól mutatja, hogy Samuel Eto’o, vagy a brazil Willian is az Anzsitól igazolt az angol élvonalba, azon belül is a Chelsea csapatába. Willian azóta az Arsenal játékosaként a nyolcadik (!) szezonját tölti a Premier League-ben.

Dzsudzsák ezután még ötször váltott csapatot hazatérése előtt, ő lett minden idők legdrágább magyar labdarúgója (egészen a múlt hétig tartva ezt a rekordot, az RB Leipzig ugyanis 1 millió euróval többet fizetett ki Szoboszlai Dominikért, mint amennyiért anno Dzsudzsákot megszerezte a Dinamo Moszkva), azonban legnagyobb álma, hogy egyszer topligában futballozhasson minden egyes transzfer után egyre messzebbnek, egyre távolibbnak, egyre elérhetetlenebbnek tűnt. Ha már az európai elit futball kirekesztette őt (saját korábbi döntéseinek köszönhetően), az anyagilag jövedelmezőbb közel-keleti karriert választotta. A 2016-os EB-n való remek szereplés után még Dárdai Pali Herthája utolsó utáni mentsvárként lebegett a magyar játékos szemei előtt, azonban a berliniek anyagi okokból elálltak a szerződtetésétől. A topligás álom végleg elillant. Dzsudzsák könnyeit végül az egyesült arab emírségekbeli 3 millió eurós szerződés szárította fel. Ezután még mindig nyitva maradt az út számára a holland bajnokság felé, ahol az egész utazás elkezdődött, de a Fortuna Sittard ajánlata anyagilag nem volt elég vonzó Dzsudzsáknak, akiben talán ekkor tudatosulhatott, hogy klubszinten már sohasem lesz belőle top játékos.

Dzsudzsák a nagyszerű EB-szereplés után Abu-Dzabiba igazolt 2016-ban

Dzsudzsákkal kapcsolatban bennem egyetlen kérdés fogalmazódik meg újra és újra: miért kellett elhagynia a PSV-t? Tekerjük vissza az idő kerekét, játsszunk el egy alternatív valóság gondolatával. A fiatal, kalandvágyó magyar játékos meghallja a róla és a Real Madridról szóló pletykákat, ám a lehetőség mégsem kopogtat az ajtaján egy szerződés formájában. De miért is kéne emiatt mindenáron továbbállnia, és évről évre gyengébb bajnokságokban játszania? Hiszen az Eredivisie talán a legmagasabban jegyzett bajnokság szorosan az 5 topligát követően, Dzsudzsáknak pedig 2015-ig szóló szerződése volt Hollandiában, ennek ellenére már 2011-ben távozott. Ha Balázs ott maradt volna akár pályafutása végéig, vajon hogyan vélekednénk róla? Lenne egy olyan játékosunk, aki minden évben a PSV vezéreként versenyezne az Ajaxszal a bajnoki címért, aki minden évben az Európa Liga, vagy a Bajnokok Ligája csoportkörében mérettethetné meg magát a legjobbakkal, aki azóta talán már az eindhoveni csapat egyik legnagyobb klubikonjává válhatott volna. Akire egy egész ország maradéktalanul büszke lehetett volna

Előző cikkA nap legfontosabb hiányzói 2020.12.22
Következő cikkLaLiga, Valladolid-Barcelona, 2020.12.22., 22:00

1 hozzászólás

  1. Jó kis cikk, megmaradt sportszakmai szinten. Azt hiszem Dudtzsi feláldozta tehetségét a szebbik nem iránti vonzalma oltárán. Késő vette észre, hogy a pillangók mindig találnak pénzesebb pasit, ekkorra viszont sportbéli lendületét és hitét is elveszítette. Itthon sokáig abból élt, hogy sokan bíztak abban, egy kanyar után visszatalál régi önmagához. Sajnos nem sikerült.