Kezdőlap Gyorshírek A Napoli fellebbezését elfogadták, újra kell játszaniuk a Juventus elleni mérkőzést

A Napoli fellebbezését elfogadták, újra kell játszaniuk a Juventus elleni mérkőzést

514
0

A Napoli október 4-én nem utazott el Torinóba a Juventus elleni derbire a koronavírus miatt, így a szövetség ezt a találkozót a Juventusnak ítélte meg 3:0-ra, ráadásul 1 pontot le is vontak a nápolyiaktól. A Napoli azzal érvelt, hogy a helyi egészségügyi hatóság (ASL) utasította őket, hogy ne utazzanak, a csoport két pozitív COVID-19 esete miatt (Piotr Zielinski és Eljif Elmas). A mérkőzést néhány nappal azután rendezték, hogy a Napoli megmérkőzött a Genovával, aki aztán több mint egy tucat COVID-esetet jelentettek be.

A Lega Serie A és a FIGC azonban úgy döntött, hogy a Napoli nem ragaszkodott mereven az elfogadott COVID-19 protokollokhoz, lényegében nem tett meg mindent azért, hogy legalább megpróbáljanak részt venni a meccsen.

A Napoli két korábbi fellebbezését már elutasították, de az ügyüket a CONI (Olasz Olimpiai Bizottság) Sportgaranciatanácsához vitték. A Napoli így megnyerte a fellebbezését, így a meccset újra kell játszani, és a pontbüntetést is visszavonják.

Forrás: https://www.football-italia.net/163888/official-juventus-napoli-will-be-replayed

Előző cikkSerie A, Juventus – Fiorentina, 2020.12.22 – 20:45
Következő cikkA nap legfontosabb hiányzói 2020.12.23