Kezdőlap Mérkőzés elemzések Serie A, Lazio – Napoli, 2020.12.20, 20:45

Serie A, Lazio – Napoli, 2020.12.20, 20:45

1048
0

LAZIO – NAPOLI

2020.12.20. 20:45, Serie A, 13.forduló
 

MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓK

Helyszín:A mérkőzésnek a Rómában található Stadio Olimpico ad otthont, amely 70,634 néző befogadására alkalmas, azonban a vírushelyzet miatt zárt kapuk mögött rendezik meg ezt a találkozót is.
Távolság: A vendégek vonattal utaztak a tegnapi nap folyamán az olasz fővárosba. A kicsivel több, mint 200 kilométeres utat pedig közel másfél óra alatt tudták megtenni.
Várható időjárás:8°C-os hőmérséklet, illetve 90%-os páratartalom várható, csapadékra pedig semmi esély nem mutatkozik.
Játékvezető:A 45 esztendős Daniele Orsato vezeti majd az összecsapást, aki karrierje során 233 Serie A ütközeten van már túl. Ezeken kiosztott 1234 sárga (5,3/meccs), illetve 59 piros lapot (0,25/meccs), büntetőt pedig 57 alkalommal ítélt (0,24/meccs).
-> Idén 4 olasz bajnokin volt sípmester, melyeken 20 sárgát (5/meccs) és 2 pirosat (0,5/meccs) kellett elővennie, a tizenegyes pontra viszont nem mutatott.
-> Ennek a két együttesnek dirigált a legtöbbször pályafutása során, a Napoli 45-ször játszott a kezei alatt (16GY, 15D, 14V), míg a Lazio 39-szer találkozott a sporttárssal (14GY, 15D, 10V).
Közvetítés:Digi Sport 1 / 20:45
Egymás elleni eredmények:128 Serie A találkozón feszültek egymásnak, az örök mérleg pedig a Napoli felé billen 50 győzelemmel, 41 döntetlen és 37 Lazio siker ellenében.
-> A rómaiak hazai pályán 27 diadalt arattak a Napoli ellen, 19 iksz és 18 kudarc mellett történelmük során.
-> A Lazio a legutóbbi 10 bajnoki találkozásukból csak egyet nyert meg, 1 remi és 8 vereség mellett. Ez a siker a legutóbbi 17 összecsapásukból az egyetlen, amikor nem kapott gólt a mostani házigazda.
-> Legutóbbi 6 olasz élvonalbeli összecsapásukból 5-ször betalált mindkét fél, ezen az öt ütközeten pedig a találatok száma 2,5 fölé ment.
-> A Stadio Olimpico-ban az utolsó derbijüket behúzta a Lazio, de előtte zsinórban 6-ot nyert meg itt a nápolyi együttes. Utoljára két egymást követő hazai sikert a “The Partenopei” ellen 2012-ben szerzett a “Biancocelesti”.

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

Előfizetői tartalom

Az elemzés érdekes része most következik, amely minden kulcsinfót feltár előtted a mérkőzésről! Tarts velünk és legyél Te a legfelkészültebb sportfogadó, blogger, focirajongó! Az előfizetéshez klikk ide! Már előfizetőnk vagy? KLIKK IDE a bejelentkezéshez!

Előző cikkA nap legfontosabb hiányzói 2020.12.20
Következő cikkLigue 1, Lille – PSG, 2020.12.20, 21:00