Kezdőlap Napi hasznos statisztikák A nap leghasznosabb statisztikái

A nap leghasznosabb statisztikái

386
0

A NAP LEGHASZNOSABB STATISZTIKÁI

2020.11.22
Mérkőzés:Montpellier – Strasbourg
Bajnokság és kezdés:Ligue 1 – 15:00
Statisztika:A Strasbourg idén 10 mérkőzésből 8-at elbukott
Magyarázat:A Montpellier 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 3 vereséggel a 7. helyen áll jelenleg. Egy 4 mérkőzéses nyeretlen szériájuk szakadt meg, amikor a St. Etienne együttesét 0:1-re felülmúlták. Azóta a Bordeaux-ot is sikerült megverniük 0:2-re. Odahaza remek volt a szezonkezdés, hiszen 3 egymás utáni meccsüket is megnyerték, de azóta a Nimes és a Reims is legyőzte őket, ráadásul még gólt sem tudtak rúgni. A mai tehát egy remek alkalom lesz arra, hogy visszatérjenek a siker ösvényére.

A Strasbourg a bajnokság utolsó előtti helyén áll, mivel mindössze 2 győzelmet tudnak csak felmutatni 8 vereségük mellet. 10 lőtt és 19 kapott góljuk mindkét mutatót tekintve a második legrosszabb. Vendégszerepléseik során egyedül a Bresttől tudtak 3 ponttal távozni, míg 4 alkalommal alulmaradtak. Idegenben 7-szer találtak a kapuba, míg őket 10 esetben mattolták. A csapat legutóbbi 6 csörtéjéből csak a legutolsón nem született legalább 3 gól.

Mérkőzés:Pro Vercelli – Pro Sesto
Bajnokság és kezdés:Serie C – A csoport – 15:00
Statisztika:A Pro Vercelli mind az 5 hazai bajnokiját megnyerte
Magyarázat:A Pro Vercelli 7 győzelemmel, 2 döntetlennel és egyetlen vereséggel áll a Serie C A csoportjának a második helyén. A gárda a kiváló védekezéséről híres, hiszen ők rendelkeznek a legkevesebb kapott góllal, szám szerint 6-tal. Kiváló formában vannak, legutóbbi 3 bajnokijukat meg tudták nyerni, ráadásul csak 1 gólt kaptak, míg ők 7-et rúgtak. Odahaza kimagaslóan teljesítenek, ugyanis minden hazai meccsüket megnyerték, ráadásul a gólarányuk is igazán impozáns (9:1). Az 5 otthoni csörtéjükből 4-en vonulhattak már a szünetre is előnnyel.

A Pro Sesto 5 diadala mellett 2 döntetlent és 3 vereséget könyvelhetett el ezidáig. 12 lőtt és 8 kapott góljuk átlagosnak mondható. 5 ütközet óta veretlenek, de egy 4 derbiből álló sikerszéria szakadt meg legutóbb, amikor a sereghajtó Lucchese ellen csak 1:1-re voltak képesek. Otthonuktól távol 2-2 győzelem és döntetlen jött össze, ami mellett 1 meccset elbuktak. Gólkülönbségük 6:5.

Mérkőzés:Unionistas – Coruxo
Bajnokság és kezdés:Segunda Division B – 1. csoport – 16:00
Statisztika:A Coruxo 4 forduló alatt még egyetlen gólt sem tudott szerezni
Magyarázat:Az Unionistas 1 győzelemmel, 2 döntetlennel s 1 vereséggel rendelkezik, ami a 6. helyre elegendő számukra. Ezen ütközetek során 4 gólt szereztek, míg az ő hálójuk 3 alkalommal zörrent meg. Eddig egyetlen mérkőzésükön sem született 2.5-nél több gól.

A Coruxo 4 fordulót követően mindössze 1 ponttal áll az utolsó helyen, de ami szomorúbb, hogy még egyetlen gólt sem tudtak szerezni, viszont már 4-et kaptak. Otthonuktól távol mindkét szereplésük vereséggel zárult, valamint 3 kapott góllal.

Mérkőzés:Tenerife – Logrones
Bajnokság és kezdés:LaLiga 2 – 18:15
Statisztika:A Logrones a legutóbbi 4 találkozóját 1 gólos különbséggel nyerte meg
Magyarázat:A Tenerife 3 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel a 17. helyen áll. 8 lőtt góljuk a 3. legkevesebb, ami mellé 11-et kaptak is. Odahaza egészen jól teljesítenek, hiszen mindhárom diadalukat otthonukban érték el, viszont csak egyetlen egyszer kaptak ki. 6 lőtt és 3 kapott góljuk is kifejezetten impozánsnak mondható. A legutóbbi 4 hazai derbijükön veretlenek tudtak maradni (2 GY, 2 D).

A Logrones jó szériában van, ugyanis zsinórban 4 győzelmet tudnak felmutatni, amely mindegyikét 1 találatos különbséggel húztak be. Így már 5 diadaluk mellett 2 döntetlen és 4 vereség áll a nevük mellett. Otthonuktól távol 2-2 győzelmük és vereségük van, valamint 1 döntetlent is fel tudnak mutatni.

Mérkőzés:StrömsgodsetBodø/Glimt
Bajnokság és kezdés:Eliteserien – 20:00
Statisztika:A Bodø/Glimt a legutóbbi 28 mérkőzésének mindegyikén szerzett legalább 2 gólt
Magyarázat:A Strömsgodset 5 győzelem mellett 9 döntetlent és 10 vereséget tud felmutatni a szezonban, így a kiesés elől menekülnek. Jelenleg 10 mérkőzés óta nyeretlenek, amely sorozat 6 döntetlent és 4 vereséget foglal magába. A szezon során 30 alkalommal juttatták túl a labdát a gólvonalon, viszont a második legtöbbször őket mattolták, szám szerint 45-ször. Odahaza talán egy fokkal jobb a helyzet, hiszen az idei 24 pontjukból 14-et hazai pályán szereztek.

A Bodø/Glimt a norvég bajnokság éllovasa, ráadásul bajnokavatásra készülhetnek, ha ma nyernek, hiszen 15 pontos előnyük van a Moldeval szemben, de egy meccs hátrányban vannak. 83 találatuk magasan a legtöbb a szezon során, ami mellé a 2. legkevesebb kapott gól társul (27). Az elmúlt 28 bajnokijukon rendre eredményesek tudtak lenni legalább kétszer, ami remek statisztikai adat. A fent említett 28 ütközetből 26 zárult 2.5 találat feletti végeredménnyel.
Előző cikkPremier League, Liverpool – Leicester, 2020.11.22 – 20:15
Következő cikkPremier League, Fulham – Everton, 2020.11.22, 13:00