Kezdőlap Napi hasznos statisztikák A nap leghasznosabb statisztikái 2020.11.16

A nap leghasznosabb statisztikái 2020.11.16

316
0

Sporting Gijon – Rayo Vallecano
/Spanyolország, La Liga 2 – 21:00/

Hazai környezetben ebben az idényben még veretlen a Gijon.

A Sporting Gijon együttese jelenleg az előkelő 3. helyet foglalja el a spanyol másodosztályban, mindössze 5 ponttal lemaradva az éllovas Espanyoltól úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak. 11 fordulót követően 7 győzelmet, 1 remit és 3 vereséget tudhatnak magukénak, de otthon 4 siker és 1 döntetlen a mérlegük, ami kiemelkedő statisztika. Gólarányuk ráadásul saját pályájukon 7:2-es, ami szintén irigylésre méltó.

A Rayo már nem kezdte ilyen fényesen a szezont. A 12. pozícióban tanyáznak 16 megszerzett pontjukkal. 5-ször diadalmaskodtak, 1-szer ikszeltek valamint szintén 5 alkalommal kudarcot vallottak. Ami még jobban nehezíti a dolgukat, hogy idegenbe mennek, pedig amikor utazniuk kell, annak általában nincs jó vége. 6-szor szerepeltek vendégségben, ebből mindössze 1-szer örülhettek a lefújást követően, 1 egál és 4 zakó mellett, 2:7-es gólkülönbéggel.

Amikor a Sporting fogadta a Vallecanot, még egyszer sem sikerült győzelemmel hazatérnie a vendégeknek. Ebben a felállásban 11-szer csaptak össze történelmük során, ebből pedig mindössze 3-szor sikerült döntetlen kicsikarniuk, míg 8-szor vereséget szenvedett a Rayo.


Coritiba – Bahia
/Brazília, Campeonato Brasileiro – 22:00/

A Coritiba idei 9 hazai bajnokijából 8-szor kevesebb, mint 2,5 gól született.

5-5 győzelemmel és remivel állnak jelenleg a kiesést érő 17. pozícióban a brazil élvonalban, amihez társul 10 vereség is. 20 mérkőzésükön mindössze 18 találatot szereztek, így nem a leggólerősebb egységről beszélünk. Otthonukban 9 megmérettetésükön 5:6-os a gólarányuk, ami átlagban összesen 1,2 találatot jelent meccsenként.

A Bahia 25 pontot gyűjtött 20 forduló alatt, amit 7 sikerrel és 4 döntetlennel sikerült összeszedniük, 9 kudarc mellett. Ők sem a veszélyes támadófogatukról híresek, 26 idei hálózörgetésükkel ugyan nem rosszak, de nem tartoznak az élmezőnybe. Ráadásul idegenben 9 ütközetükön csak 9 gólig jutottak, ami szintén nem irigylésre méltó adat.

Utolsó 3 egymás elleni találkozójukon rendre kevesebb, mint 2,5 találat esett, ennek utoljára pedig 2014-ben mentek fölé.


Sp. Luqueno – 12 de Octubre
/Paraguay, Primera Division – 22:15/

A vendégek legutóbbi 9 megmérettetéséből 8-szor betalált mindkét csapat.

A Luqueno 5 forduló után a dobogó 3. fokán helyezkedik el, 3 sikerrel és 2 vereséggel. Utolsó 3 ütközetükön megzörgették ellenfelük hálóját, de az ő kapujuk sem maradt érintetlen (ebből az egyik Copa Sudamericana meccs volt). Utolsó 7 alkalommal, amikor az Octubre csapatát fogadták, rendre eredményes tudott lenni mind a két együttes.

A 12 de Octubre gárdája jelenleg csak a 8. helyet foglalja el, 2-2 győzelemmel és kudarccal, valamint 1 egállal. Ők 5 bajnokijuk mindegyikén kaptak legalább 1 gólt, valamint csak egyszer fordult elő, hogy ne tudjanak lőni minimum egyet. Vendégségben legutóbbi 5 párharcukon szerzett mindkét csapat találatot.

Ezelőtti 12 alkalomból, amikor farkasszemet néztek, 9-szer vették be egy azon meccsen egymás hálóját.


Botafogo – Bragantino
/Campeonato Brasileiro – 24:00/

A Bragantino ebben a szezonban 10 idegenbeli bajnokin szerepelt, ebből 9 alkalommal betalált mindkét csapat.

A Botafogo a 19. helyen áll a bajnokságban, 3 sikerrel, 11 döntetlennel és 5 vereséggel. 19:23-as gólaránnyal rendelkeznek, legutóbbi 5 hazai bajnoki találkozójukból 3-szor eredményesek tudtak lenni ők is, valamint ellenfeleik is.

A Bragantino sem helyezkedik sokkal előrébb, a 18. pozíciót foglalják el, 4 győzelemmel és 8-8 remivel és kudarccal. 23:27-es a gólkülönbségük, szeretik a gólzáporos párharcokat. Legutóbbi 4 találkozójukból 3-szor talált be mindkét fél, illetve ahogy már írtam, idegenben 10 bajnokijukból 9-szer.

Legutóbbi 3 egymás elleni megmérettetésükből 2-szer zörgött meg mindkettejük hálója.


Guarani – San Lorenzo
/Primera Division – 24:30/

Minden sorozatot véve 14 mérkőzése veretlen hazai pályán a Guarani.

A paraguayi bajnokságot ugyan nem kezdték túl fényesen, mivel a 11. helyen állnak 1 diadallal, valamint 2-2 egállal és vereséggel, de hazai környezetben szereztek két mérkőzésükön 1 győzelmet és 1 döntetlent. Ebben az évben csak az Olimpia Asuncion tudott feléjük kerekedni még februárban, amikor saját pályájukon játszottak.

A San Lorenzo előttük helyezkedik el a tabellán, 2 sikerrel, 1 remivel és 2 zakóval, de idegenbeli formájuk nem túl fényes. Vendégségbe 14-szer mentek 2020-ban, ebből pedig csak kétszer jöhettek haza 3 ponttal, míg ikszelni is csak két alkalommal tudtak, 10-szer pedig üres kézzel térhettek vissza.

Egymás elleni legutóbbi 3 ütközetükön, amikor a Guarani volt a vendéglátó, kétszer hazai siker született, míg egyszer döntetlent tudott kiharcolni a San Lorenzo.

Előző cikkLeague One, Plymouth- Portsmouth – 2020.11.16 – 20:45
Következő cikkLa Liga 2, Sporting Gijon – Rayo Vallecano, 2020.11.16 – 21:00